Üdv!
A nevem Szabolcs. 35 éves vagyok és Magyarországon élek a feleségemmel. Pár hónappal ezelőtt, 2023 végén beiratkoztam egy társasjáték-fejlesztő kurzusra amit a magyar társasjáték-fejlesztő közösség két kiemelkedő alakja tartott, azzal a céllal, hogy kicsit jobban megismerjem ezt az iparágat. Minél több ismeretet szereztem annál jobban beszippantott ez a világ, olyan szinten, hogy végül arra jutottam, hogy beleadok mindent és megpróbálok megtervezni egy társasjátékot saját magam is. Ezt a weboldalt azért hoztam létre, hogy dokumentáljam az indie társasjáték-fejlesztői utamat. Tarts velem az utazásom során, mely során igyekszem megismerni ezt az érdekes iparágat és kibontakoztatni újkeletű szenvedélyem!
Egészen 6 éves korom óta óriási kártyajáték-rajongó vagyok. Élénken emlékszem életem első römi partijára amit a szüleim és nagybátyám ellen játszottam, amit végül sikerült egyből meg is nyernem. Azóta egészen sokféle kártyajátékot volt szerencsém kipróbálni, mint például különféle gyűjtögetős kártyajátékokat, társasokat, digitális játékokat, egy időben profi online pokeresként is tevékenykedtem. Ezek fényében nem meglepő, hogy az első társasjáték amit késziteni akartam az szintén egy kártyajáték. De erről majd beszélek többet a Játéktervezői Blog-ban… A jövőben mindenképpen szeretném magam majd kipróbálni más műfajű társasjátékokban is, de ne rohanjunk ennyire előre! Üdvözöllek a blogomon!